Állatok a csatatéren

Nagy és daliás időket élünk! Nemzetek és népek vívják dúló csatáikat, összegabalyodott az egész Európa annyira, hogy példát rá még a világtörténelem lapján sem olvasunk. Ágyúdörgés és fegyverek csattogása visong a levegőben, s a mi hős fiaink és testvéreink ezrével rohannak a kegyetlen, de dicsőséges harcba. Nyomukban vérpatakok bugyognak elő, megtöltvén lelkünket döbbenéssel és szívünket gyásszal.

És ebből a titáni küzdelemből kiveszi részét mindenki, öreg és ifjú ember és hűséges segítő társa az állat egyaránt. Nincsen kivétel, mindenki vállvetve törekszik és fáradozik azon, hogy elhárítsa azt a nagy szerencsétlenséget, amely az egész földet éri s amelynek vér és könny határtalan áradatába kell kerülnie, mely mondhatatlan nyomorúságot jelent elhagyott házakban és elpusztult falvakban és jelenti a várakozás és nyugtalanság számolhatatlan éjszakáit, hosszú esztendők vigasztalan gondját és gyászát. Elmentek fiaink a harcba, de elvitték nélkülözhetetlen állataikat is.

Az élet szürke, dologtevő napjai minden pillanatban bizonyságát adják, mennyire rászorul a gyenge ember az erősebb állatok testi erejére, de tán sohasem érezte jobban szükségletet, mint most, mikor nem csupán jóllétről, hanem egyenesen létkérdésről van szó. Mi lenne belőle, ha nem használhatná lovait, hány sebesült veszne el nyomorultan egy bokor tövében, vagy valami rejtett zugban, hová életösztönét követve vonszolta erejét vesztett testét, ha nem szegődtette volna szolgálatába hűséges kutyáját, melynek szimatja odavezeti segítő embertársát ?! Megbecsülhetetlen szolgálatot teljesít a harctéren e két állat.

A ló kettős szolgálatot teljesít a hadviselésben. Vagy mint hátasló hordja gazdáját, a délceg huszárt s osztozik annak végzetében, vagy mint teher hordó szolgálja a csapatokat. Hűségesen teljesíti mindkét feladatát.

Bátran rohan, a szelek szárnyán repül a golyózáporban, kérlelhetetlen szilajsággal tiporja le ellenfelét, mintha csak tudatában volna, hogy élni, vagy halni kell, de csak az ellenség vére árán. Megvalósítja az arab hitrege szavait, melyek szerint a Teremtő alkotásakor így szólt volna hozzá:” Ellenségeimet lábad elé tiprod, barátaimat pedig hátadon fogod hordani. Szárnyak nélkül fogsz repülni és kard nélkül fogsz győzni.”

Ló és lovas a harcban, a csaták zajában elválaszthatatlan barátokká lesznek. Fájdalom rezdül át egész valóján, könny szökell szemébe a huszárnak, ha ott kell hagynia hűséges, bátor kitartó bajtársát és amikor a lovat eldönti a gyilkos golyó, szinte látszik panaszkodó tekintetéből a sajnálkozás, hogy nem szolgálhatja tovább nélkülözések és veszedelmek közepette gazdáját. Szívük együvé forrott, súlyos megpróbáltatás mindkettőjükre az örök válás.

A teherhordó ló igába fogva húzza a nehéz ágyút hegyen völgyön, árkon, bokron át, vagy mint a katonai vonatok mozgató eleme végső erejét is megfeszítve emeli ki a sárból, kátyúból az élelem és lőszerszállító kocsikat. Hatalmas élelmező oszlopok vonulnak a csapatok felé, lassú ütemben gázolnak az átázott úton. Festői kép ez a vonat a maga erős lószerszámaival, rúdjával, szíjaival, kötélzetével és egész felszerelésével. Egyik lovas énekel, a másik fütyül, a harmadik a makrancos lovát biztatja. Végezetül jön a legénység tábori konyhája az élelemmel és néhány köteg fával. És mindegyre fülünkbe cseng az örökös „tramp-tramp” mikor elvonulnak előttünk az oszlopok a lovaknak az élelemnek és a muníciónak ez a kiapadhatatlan áradata. És ennek a festői képnek, ennek a mozgalmas életnek eleme a kocsik és szekerek elé fogott ló, mely nem néz az akadályokra, nem ijed meg a szinte legyőzhetetlen nehézségektől, hanem elcsigázva, a hiányos táplálék miatt elgyöngülve, sántán és felsebezve vonszolja terhét utolsó leheletéig.

2

Mély megilletődéssel állnak meg harcedzett, kérges szívű katonáink is az agyongyötört állatok előtt – szívesen segítenének nekik, de hiszen ők is kimerülten vonszolják fáradt tagjaikat – lélekben megrendülve olvassák ki a nemes tekintetből a szenvedést és fáradalmat. Fárad küzd, szenved az ember állat egyaránt.

S tán vége is azonos lesz mindkettőnek !? Elcsigázva dől ki a hámból a leromlott állat, utolsót vonaglik és megszűnik élni. Hány harcosnak is ez a sorsa !! De más végzet is várhat

rá ! A gyilkos golyók tüzébe kerülve megsebesülhet könnyebben vagy súlyosan.

A könnyebben megsebesült lovakról csak úgy nem feledkezik meg a hadi egészségügy mint a

harcképtelenné lett emberről. A humanitás, az emberies gondolkozás, mely az állatokat is gondozásba vette, eljutott a vad csatamezőkre is. Összegyűjtik a megsebesült hősöket és lókórházakban gondos ápolással csillapítják az arra hivatottak fájdalmaikat, szakértő kézzel kötözgetik be sebesült testrészeiket, igyekeznek megmenteni az életnek s minél rövidebb idő alatt egészségét helyreállítani. A hadikórházak nem hiányoznak hazánkból sem. Az Országos Állatvédő egyesület kivette részét e tekintetben is, ha másként nem is, legalább úgy, hogy pénzadomány, takarók, érzéstelenítő, erősítő, tápláló és kötszerek gyűjtésével könnyítette a lókórházak fenntartásával hazánkra nehezedő terheket.

És ha a harci mént a nagy ütközet hevében eltalálja a golyó, s az súlyos, gyógyíthatatlan sebével nyögve rogy a földre, még mindig talál irgalmas kézre, mely szenvedéseitől megszabadítja. Gazdája kegyelem lövése megváltja életét. Súlyos hálátlanságnak és kegyetlenségnek tűnhet az eddig kedvelt, szolgálatot teljesítő állat életének kioltása. A

mélyebben gondolkodó ember belátja, hogy ilyenkor ez a humánus cselekedet. Az állatnak is jobb ez a rögtönös halál, mintha napokig nyögve hatalmas sebének elviselhetetlen fájdalmaitól hosszasan kínozva leheli ki páráját. 3

A kétség kívül nagy német nemzet, amelynek anyagi jólétére és intelligenciájára éppúgy, mint az ég áldásával bőségesen elhalmozott hadműveleteire különösen büszke rokonszemmel irányítjuk szövetséges hű érzelmeinket, hadügyminisztériuma az állatvédő szövetségek részére rendeletet adott ki, mely szerint a megsebesült lovak, ha az életnek többé meg nem menthetők, lövessenek főbe, miáltal a legrövidebb úton szabadulnak meg szenvedéseiktől. Igaz, hogy nálunk hiányzik ez ideig hasonirányú rendelet, de nem akarjuk hinni, hogy hazánkfiai megfeledkeznének a humanitás parancsolta kötelességről.

Általában elterjedt nézet, hogy csak a lovak az igazi hadiállatok, s mellettük egyéb háziállatok szerepe nagyon alárendelt. Pedig a dolog lényegileg nem így van. A szemünk láttára lepergő borzalmas színjáték arról győz meg bennünket, hogy hűséges házőrzőnk, ragaszkodó kutyánk is mind előkelőbb és jelentősebb helyet vív ki magának a csatában gazdája oldala mellett.

A kutyák legfőbb szereplése kétségkívül azon hűséges kötelességérzetben domborodik ki, mellyel a csatamező zugaiban elrejtőzködő sebesülteket keresik meg. Csata után mikor az ágyúk velőtrázó bömbölése, a gépfegyverek idegölő kattogása és a kézi puskák gyilkos sortüze megszűnik, a vöröskeresztes egészségügyi katonák átkutatják tüzetesen a csatamezőt, hogy a harcképteleneknek segítséget nyújtsanak.

Emberszeretetből fakadó munkájukat azonban rendesen csak éjjel végezhetik, meg aztán szinte lehetetlen az óriási terjedelmű csatatereket megtalálni minden sebesültet, kik bokrokban, gödrökben sziklaüregekben, barlangokban bújtak meg, vagy az erdő mélyén fekszenek s kénytelenek volnának segítség nélkül nyomorultan elpusztulni. 4

Ilyenkor, amikor az emberi ügyesség és kötelességtudás felmondja a szolgálatot, a kutyának finom szaglóérzéke nem csalatkozik, kisegíti az emberi tehetetlenséget, az állat életmentő lesz ! Annyi bizonyos, hogy sok ezer sebesült került eddig is a kutyák révén

gondos ápoló kezekbe. És így sok szülő gyermekét, sok feleség férjét és sok gyermek atyját köszönheti tisztán hűséges állatunknak, a kutyának.

Nem megvetendő szolgálatot teljesítenek a csapatok elé előre tolt előőrsök kutyái sem. Elkísérik a harcosokat a veszedelmes őrállomásokra és ott velük született tehetségüknél fogva sokkal előbb felismerik a veszélyt, mint gazdájuk a megfeszítettebb figyelem mellett is. Ilyenformán szolgálatuk életmentés.

Az orosz japán háborúban a japánok kutyákat használtak arra, hogy a megközelíthetetlen lövész árkokban lévő katonáknak a muníciót hordják, illetőleg akiknél kifogyott, pótolják. De beválnak sok esetben a kutyák hírszolgálat teljesítésére is. A hírhordó ebek írásbeli jelentéseket visznek az őrállomásokról a csapatokhoz és megfordítva, vagy pedig

5

golyózáporban indulnak hasonló megbízásokkal az előretolt rajvonalakhoz.

Bizonyos mértékben beválnak a kutyák mint teherhordó állatok is. E célra először a belgák, majd utánuk a hollandok használtak nagyobb fajta, izmosabb kutyákat, gépfegyvereiket vontatták velük. Igaz hogy nem annyira a kutyákban, mint inkább az emberben kell keresnünk. Valóságos állatkínzó eszközök voltak kezdetben ezek a fogatok, mert sem a vezetők nem értettek hozzá, sem pedig a kocsik és húzószerszámok nem voltak megfelelők.

A nehézkes járművek elé fogott kutyák aztán hamarosan kidőltek s az út porában váltak meg keserves életüktől. Mióta azonban az angolok alkalmas, könnyű gumikerekű kocsikat szerkesztettek s a járom elé fogásnak is megtalálták a kutya testalkatának és természetének megfelelő módját, megváltozott a helyzet s letűnt e tekintetben is az állatkínzás korszaka.

Rövidke ismertetésem valószínűleg megvilágítja némiképp azt a szerepet, melyet a békés időben segítő társaink a népek nagy csatamezőin betöltenek. Hogy valójában milyen

szolgálatot tettek katonáinknak, majd csak akkor ítélhetjük meg, ha elnémul a fegyverek rettenetes csattogása, ha áldásos béke kiterjeszti felettünk védő szárnyait, s nyugodt

elmével mérlegelhetjük a nagy idők eseményeit. De azután méltán elmondhatjuk, 6

hogy eddigi szolgálataikkal is kiérdemelték, hogy hálásan gondoljunk rájuk vitéz fiaink mellett, s humánus gondoskodásunkat rájuk is kiterjesszük.

Kmf

hitelesítő tagok Palotai Irén

Gáspár János elnök

Toch Zsigmond

jegyző

A fenti előadás 1915 február 28.án hangzott el a Bajai Állatvédő Egyesület közgyűlésén. Az előadó Palotai szerzetes tanár úr, az egyesület akkori elnöke.A közgyűlésen részt vett Hesser Gyula korábbi elnök, aki javasolta az előadás szövegének csatolását a jegyzőkönyvhöz. Erdélyi Gyula polgármester úr a városháza egyik termét kölcsönözte a közgyűlésnek.

a fentieket a gépbe írta és a fényképeket a Google-nak köszönettel válogatta 7